KATONA PÉTER emlékére

Nem tudom, ki hogy van vele, de én másokat sohasem vallásuk, hitük vagy pártállásuk szerint mértem, hanem emberségükkel.
Azzal, hogy akartak-e tenni és tettek-e valamit önzetlenül, jó szívvel embetársaikért.
Nekem életem, munkám során és ma, hajlott koromban is az igazi mérce az emberség. Ez a magatartás jellemzi igazából azt, aki tud és képes mindig és minden körülmények között ember lenni.
Elment közülünk, akik itt élünk a csobánkai völgyben, egy EMBER.
Közülünk, az egyszerűek, a küszködők, a mások iránt érzékenyek közül való volt. Szinte az egész falu ismerte, és sokan, nagyon sokan szerették is.
Eltávozott az élők sorából Katona Péter.

***
Fiatalon csepeli munkásember volt. Huszonhét évesen került Csobánkára, a Csepel Vasmű üdülője vezetőjének, hitvesével együtt.
A régiek emlékeiben még élnek azok a nyarak, amikor tanév végétől tanév kezdéséig kéthetenként 180 boldog gyermek jött hegyeink közé üdülni. Járták a vidéket, az Oszolyt, a Kevélyeket, a Szent-kutat, a Szurdokot, a Holdvilág-árkot. S szombat esténként tíz méter magasra csaptak fel az üdülőben a tábortűz lángjai. Volt ének, műsor, móka, kacagás, s este tíz óráig visszhangozta a völgy a gyermeki boldogságot. Mi, helybeliek, akik elsétáltunk arrafelé, gyönyörködtünk bennük. S hány, de hány csobánkai asszony talált helyben munkát az üdülőben. A gyermeki örömök szolgálói voltak.
Péter és hitvese egész évben szolgáltak, hiszen jártak ide próbálni kórusok, jöttek sportolók is.
Péterék keresték az emberi kapcsolatokat, hamarosan ők is Csobánka részei lettek. Kislányuk, Melinda már itt született, itt volt óvodás és iskolás.
Az üdülő vezetője, mint rendes apuka dolgozott a szülői munkaközösségben, s egy gyáróriás adta lehetőségekkel segítette a falut is. Mesélhetne erről az iskola központi fűtése, és sok minden más is.
Azután 1991-ben felbomlott a munkát adó gyár, s megszűnt az üdülő is. Péter akkorra már igazi csobánkai lett. Csak itt tudta elképzelni az életét. Hitvesével a környéken szereztek munkát, s családi otthont építettek.
Később az emberi bizalomból képviselő is lett. Szociális érzékenységével szolgálta a falut. Ismerte az embereket, s érzékeny volt gondjaik iránt is.
2004-ben ő volt a Csobánkai Értékőrző és Községszépítő Egyesület megalakításának egyik ötletadója és egyik – maga erejét sohasem kímélő – vezetője. Ötletes volt, közvetlen, jó kapcsolatteremtő és embereket becsülő.
Emlékszem, milyen boldog volt, amikor fellobbant az első Naptánc Fesztivál estéjén a tábortűz, vagy amikor sikerült az Egyesület segítségével otthont, próbalehetőséget biztosítani a Rozmaring táncegyüttesnek, s milyen szívesen járt a nyugdíjasok közé vagy az iskolába. Szervezett gyermekelőadásokat, de részese volt minden fizikai munkának is. S boldog volt, amikor a közösség összejött egy-egy emberi találkozóra, szalonnasütésre.
Sajnos a sors nem kíméli a jó embereket sem. Hozzá is irgalmatlan volt. 2006-ban, a helyi választások előtt lebénultak a lábai, az orvosok gerincvelő daganatot és többszörös áttétet állapítottak meg nála. Megműtötték, de nem adtak neki tán két hét életesélyt sem.
Eközben választottuk meg őt képviselőnek. S ez egyben üzenet volt a kórházban fekvőnek is: „Szükség van rád!” Emberségesek voltak a megválasztott társak is, bementek hozzá a kórházba, s ő akkor, ott, tolókocsiban tette le a képviselői esküt. Ez újabb erőt, akaratot adott neki.
Mondhatni, orvosi csoda lett. S tél végére már hol tolókocsiban, olykor járókerettel vagy mankózva már ismét szolgálta szeretett Csobánkáját.
Szerencsére voltak betegségében jobb időszakai is. Mankó és bot nélkül, gépkocsit vezetve, kevesebb fájdalommal, kisebb gyógyszeradagokkal. Ő pedig derűs arccal tette mindazt, amit mások tudtak tenni jó egészséggel. Hiszen olyankor, amikor csökkent az erő, segített a szív.
Szolgált bennünket. Akik közelebbről ismerték, tudják, milyen lelkiismeretesen. S erős akarattal végigdolgozta a négyéves ciklust…
Utána a maradék erőből még futotta egy kevés a CSÉKE-re és a Csobánkai Gyermekekért Alapítványra.
Hiszem, hogy az emberi akaraterő egyik csodája volt. Tenni akart mindhalálig. Értünk. Ez az utolsó időig megadatott neki.
Aztán a meggyötört szervezet végképp elkopott, tehetetlenek voltak már az orvosok, a gyógyszerek, s szíve megszűnt dobogni.
Élt ötvenhét évet…
Pedig mennyit szeretett volna még tenni szeretett Csobánkákért.

***
EMBER VOLTÁL PÉTER. Egy közülünk való, akik itt élünk a hegyek ölelésében. Te nekünk adtad a szíved, mi pedig megőrzünk jóemlékezetünkben…

Miska bácsi, Padisák Mihály
Csobánka község díszpolgára